Gondolatok szeptember 11-éről (2001/09/11)

A szeptember 11-i terrorista támadást követõleg, erre a washingtoni útra gondolva jutott eszembe, hogy ez a terrorista cselekmény az amerikai „holocaust”. A „holocaustum” latin szó teljesen elégõ áldozatot jelent, melyet az ószövetségi idõkben mutattak be a zsidó papok, - és mind a náci táborokban, mind a mostani terrorista támadások következtében az áldozatok nagyrésze ily módon vesztette életét. Miközben gyászoljuk az elhúnytakat és szenvedünk a sebesültekkel és a gyászoló családokkal, szeretnék a tragédiának egy ragyogó szempontjára rámutatni.

Szent Pál irja a római keresztényeknek: „Tudjuk, hogy azoknak, akik szeretik az Istent, Isten mindent a javukra fordit.” (Róm 8,28) Ez a keresztény életnek egyik legvigasztalóbb igazsága. Az az ember, aki igazán szereti Istent, a mitológiai Midás királyhoz hasonlit, akinek minden, amit megérintett, arannyá változott. Ugyanez történik velünk: ha szeretjük Istent, biztosak lehetünk benne, hogy minden, ami velünk történik, akár jó, akár balszerencse, mindenképpen a javunkra válik. Még az olyan borzalmas tragédiából is, mint a szeptember 11-i események, Isten tud jó eredményt kihozni. Már az eddig eltelt néhány nap is legalább három gyönyörû gyümölcsöt eredményezett:

1. Legalább a 2. világháború óta, de talán még hosszabb ideje is, az amerikai nép soha nem volt olyan egységes mint ma. Megértettük, hogy szemben állva a roppant gonoszsággal egymás közötti nézeteltéréseink elenyészõek. Szeptember 11. óta az ország nevében (Amerikai Egyesült Államok) az „egyesült” szó egyúttal azt is jelenti, hogy „egységes”.

2. Egyszerû polgárok, akik eddig élték becsületes, mindennapi munkás életüket, pár óra leforgása alatt hõsökké és szentekké váltak (akárcsak az 1956-os Forradalom alatt Magyarországon). Gondoljunk a tüzoltókra, rendõrökre, mentõ munkásokra és sok más emberre: a rendkivüli napokban emberek, akik eddig sose tûntek ki különösebben a többiek közül, rendkivüli módon bizonyitották önzetlenségüket, odaadásukat, bátorságukat sok esetben úgy, hogy életüket adták embertársaikért.

3. Egyetlen nap alatt egy egész ország tanult meg Istenhez fordulni, térdre esni és imádkozni. Úgy szól a mondás, hogy „a lövészárkokban nincsenek ateisták”. Igen, szembenállva a határtalan gonoszsággal, nemcsak rendkivüli erõnket és bátorságunkat fedezzük fel, amely hõsökké és szentekké tehet bennünket, de rájövünk kicsinységünkre is: rászorulunk a mindenható Isten segitségére.

Csatlakozzunk embertársainkhoz, polgártársainkhoz, növekedjünk személyesen is ezekben a nehéz idõkben:

a) teremtsünk egységet a magunk kis körében, családunkban, munkahelyünkön, az osztályteremben szeretettel, melegséggel, gyengédséggel,

b) váljunk hõssé és szentté azon a helyen, ahová Isten állitott bennünket: válasszuk mindig a jót, azt, ami a jobb,

c) tanuljunk meg jobban imádkozni, Istenhez fordulni, bizni Benne, segitségére hagyatkozni.

Rev. Julius Leloczky, O.Cist..