Eukarisztia (2017/04/16)

A bencés, és közvetve a ciszterci életforma ősi jelmondata egyetlen szó: „Pax. Béke.” Pedig amikor Szt. Benedek létrehozta első kolostorát, Monte Cassinot, akkor az, ami Itáliában folyt, minden volt, csak nem béke. Szt. Benedek kb. 520-ban alapította Monte Cassinot. Alig lehet zavarosabb időt elképzelni annál a kornál. 476-ban a Nyugat-Római Birodalom bégleg megbukik. Barbár germán hordák dúlják az itáliai félszigetet. Aztán Nagy Teodorik hódítja meg a területet és felállítja az osztrogót birodalmat. Hamarosan lombárd törzsek veszik át a hatalmat. Ezekben a véres, zavaros években Benedek kolostort alapít, szabályzatot ír, és évszázadokra szóló szerzetesi életformát hoz létre. Közösséget teremt, amelynek a kohézív ereje, lételeme nem valami külső cél elérése, nem valami probléma megoldása, hanem élet Krisztus békéjében. De ahogy minden kolostornak, úgy minden egyes kereszténynek is a béke szigetének kell lennie a háborgó világban, a béke kovászává kell válnia békére vágyó emberek között. A jól megélt keresztény élet első mellékterméke a béke. De így van-e ez a mi életünkben, a mi közvetlen közösségünk, családunk életében is? A 20. század elején Kaffka Margit regényiró könyvet írt egy apácazárdáról. Leírja a házban folyó intrikákat, gyűlölködéseket. Regényének ezt a címet adta: „Hangyaboly.” Melyik leírás felel meg jobban az én családomnak, az én személyes lelkiállapotomnak: Béke vagy Hangyaboly? Mi az, amit építek magamban ér környezetemben mindennapi életemmel, viselkedésemmel? Béke, vagy Hangyaboly?

Mi a béke? A kérdésre maga Jézus adta meg a választ: „Békét hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja” (Jn 14:27). Jézus világosan megkülönböztet kétféle békét. Az egyiket a világ adja, a másikat maga Jézus. A világ békéje valójában csak látszat béke. A világ nem ismeri az igazi békét. Nem sokkal halála előtt, így szólt Jézus az Őt elutasító Jeruzsálemhez: „Bárcsak ezen a napon felismerted volna a béke üzenetét. De el van rejtve a szemed elől” (Lk 19:42). S milyen ez a látszat-béke? Nyugalom és csend honol a tojáshéj vékányságú felszínen, de alatta láva forr és állandóan kitöréssel fenyeget. A felszínen béke van, félelemparancsolta dermedt mozdulatlanság. A Mohi puszta vagy Mohács harctereinek a békéje ez, a csata és az öldöklés után. Hirosima és Nagasaki békéje az atombomba robbanása után. Dachau, Aushwitz és a Gulag békéje. 1849 Világosának és 1956. november 4-ének a békéje ez, a szögesdrót kerítések és szuronyok békéje. A tél, a halál és a temetők békéje. A Nagyszombat békéje, Nagyszombaté, ezé a legkilátástalanabb napé, amikor Jézus teste a földben nyugodott, s a föld színét nem zavarták többé az Ő szavai. A béke, amit a világ ad, Jézus távollétének a békéje. S mi történt ezen a napon a tanítványokkal? Reménytvesztetten szét-szóródtak, bezárkóztak, elszigetelődtek, magukra maradtak félelmükkel. A béke, amit a világ tud adni, félelemből, rettegésből és reménytelenségből fakad.

Az igazi béke Jézus békéje. A béke, amit Jézus hoz a földre. Az a béke, ami az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetközösségéből, a Szentháromság belső életéből fakad. A béke, amit Jézus ad, nem akármilyen béke: az Ő személyes békéje az, az Ő nevével és személyiségével fémjelzett béke. Jézus békéje Húsvét hajnalának, a feltámadásnak a békéje. S ez a béke minden, csak nem csend és mozdulatlanság. Húsvét reggele tele van izgalommal és örömmel, futással, hírközléssel, találkozásokkal, és mégis csordultig béke, örömteli béke.

„Béke veletek!” – köszöntötte Jézus tanítványait Húsvét napján. „Béke” volt a feltámadt Jézus első szava tanítványaihoz feltámadása után. Az igazi béke Jézus húsvéti ajándéka: béke Isten és ember között, béke ember és ember között. „Béke veletek!” (Jn 20:19-21) Hosszú várakozás betetőzése ez az új korszakot meghirdető köszöntés. A Biblia Istene a béke Istene: ez különbözteti meg Őt az egymással hadakozó mitológiai istenektől. Isten évezredes vágya volt a Paradicsomban széttört béke helyreállítása, és a betlehemi esemény e vágy beteljesedésének a hajnala. Ezért énekeltek ott így az angyalok: Béke a földön az jóakaratú embereknek. De az angyalok éneke arra is emlékeztet bennünket, hogy igazi béke csak ott lehetséges, ahol Istennek megadják a Neki kijáró hódolatot és dicsőséget: „Dicsőség a magasságban Istennek!” Kínszenvedésével és halálával Jézus a saját testében megsemmisítette a gyűlöletet, feltámadt teste pedig a helyreállt béke első gyümölcse. Jézus békéje a feltámadásból, az élet teljességéből fakad.

Jézus békéje nemcsak valaminek (háborúskodásnak) a távolléte, hanem lüktető élet, kipattanó erő, születés, alkotás, növekedés. Ez a béke nem a mozdulatlanság állapota, hanem valamilyen építő tevékenység lendületes folytatása; nem mozdulatlan tó, hanem inkább bővízű forrás, száguldó patak, zúgó vízesés. Jézus békéje nem megdermeszt, hanem felold a dermedtség állapotából és életre kelt. Jézus húsvéti köszöntése, „Béke veletek”, nem egy helyben maradásra buzdította tanítványait, hanem szétküldte őket a világ minden tájára: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20:21).

Krisztus békéje a Szentlélek által jön közénk. Jézus „Béke” köszöntését az életadó lehelet kíséri: „Vegyétek a Szentlelket” (Jn 20:22). A Szentlélek Jézus békéjét hozza szívünkbe, és Isten munkatársaivá tesz a béke légköre terjesztésében: „Boldogok a békét teremtők, mert Isten fiainak hívják majd őket” (Mt 5:9). A hegyi beszédnek ez az ígérete azt állítja, hogy a békéért való munkálkodás bennünket embereket Istenhez tesz hasonlóvá, arcunk Isten arcvonásait veszi fel, és Isten gyermekeinek ismer el bennünket.

Miről lehet megismerni a béke emberét? A béke embere Jézus békéjét, Isten békéjét hozza a világba. A béke embere derűs, optimista, tervező, jövőbe néző ember. Pillanatnyi sikertelenség, kudarc nem töri le, mert tudja, hogy a legnagyobb kudarcból, Jézus kereszthalálából fakadt a leggazdagabb gyümölcs, Jézus feltámadása, az emberiség újjászületése; mert tudja, hogy a kudarc fája, a kereszt, valójában az élet fája a Paradicsomkertben. A béke embere azért du újrakezdeni, mert lélekben a gondok és bajok felhői fölé nőtt, ahol mindig süt a nap, azért nem csügged, mert tudja, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik (vö. Róm 2:28), még a látszólago kudarc is, azért tud bízni, mert lelke nem sekély, mint a pocsolya, hanem mély, mint a tenger, amelyet csak a felszínen háborgat a tenger, de lenn a mélyben mindig csend és nyugalom honol. A béke embere a rettenthetetlen remény embere, akit mindig a derű légköre vesz körül, akit úgy megigézett a feltámadás víziója, hogy egyetlen embert se tekint reménytelen esetnek, egy helyzetet se tekint kilátástalannak, aki a legsötétebb helyzetben is fel tudja fedezni a szikrányi fényt, aki mindenben és mindenkiben meg tudja látni a pozitív, reményt keltő ígéretet, a feltámadás ígéretét.

Amen.

Rev. Julius Leloczky, O.Cist